Párkapcsolati problémák

Párkapcsolati

Miért van az, hogy a modern ember úgy gondol a szerelemre, mint valami pszichés meteorológiai jelenségre? Jön, mint az áprilisi zápor, átrohan rajtunk, mint egy gyorsvonat, aztán váratlanul odébb áll. Mi pedig ott állunk elázva, kócosan, kiszolgáltatottan, boldogan, boldogtalanul, és ilyesmiket mondunk:

  • Tehetetlen vagyok érzéseimmel szemben…
  • Kiszerettem belőled…
  • Mit tehetnék, ha egyszer belezúgtam…

Pedig a szeretet és a szerelem valójában művészet. Mint a zeneművészet esetében, gyakorolni kell magunkat benne, elkötelezett, odaszánt lélekkel, hogy amikor jön a megmérettetés, készen álljunk. A jó előadáshoz sok gyakorlás, alázat, munka és kitartás kell, hogy tökéletes összhangba kerüljenek egymással érzéseink és gondolataink testünk minden porcikájával, zenésztársainkkal, és persze a zeneszerző szándékaival. Csak így születhet meg a „csoda”!

Fura, hogy kapcsolatainkra nézve mégis azt hisszük, hogy elég, ha majd a „színpadon” nagyokat érzünk, hogy a „pillanat varázsa” csak úgy magától jön és megy, és hogy a szívünk követése azt jelenti, hogy életünket, önmagunkat, egymást, sőt még gyermekeink sorsát is kiszolgáltatjuk éppen aktuális hangulatainknak.

Az lenne a legjobb, ha már akkor foglalkoznánk párkapcsolatainkkal, amikor még nincsen semmi baj, nem pedig akkor, amikor már ég a ház, kihűl a szív, észrevétlenül ránk telepszik a társas magány, belép a harmadik. De legkésőbb akkor tényleg kéne…
Mert ez a munka pontosan ott kezdődik, ahol a hollywoodi filmek véget érnek…

Kedvelj bennünket