Kritikák, recenziók, visszajelzések

Könyvajánló a karmel.hu-n (link)
„A szerző elsődleges szándéka, hogy a zene a dicséret és magasztalás eszköze, - és ne a feszültségek állandó forrása legyen a keresztény egyházak és gyülekezetek életében.
Nagyon jól megírt, üdítően pergő és olvasmányos! Rengeteg anekdotával és bölcs humorral fűszerezett írás ebben a fájdalmas összevisszaságban.”
A fenti sorok az interneten olvasható ajánló mondatokból származnak. Különleges élményt jelentett Bolyki László könyvének olvasása. A fent leírtakon kívül a könyv mélyen megalapozott teológiailag is. A könyvet az alázat, a testvérek iránti felekezeti határok nélküli, zenei beállítottságtól független szeretet; az Isten és az eklézsia egésze iránti elkötelezettség hatja át. Mindazoknak, akiknek nem a megbotránkozás a célja, ehelyett készek a tanulásra az Isten és az emberi természet mélyebb megismerésére, akik szeretnék kiaknázni az Isten dicsőítésében rejlő lehetőségeket és erőt; jó szívvel tudom ajánlani e könyvet.”
Dobnerné Dr. Mihály Ilona

Ajánló a Good News honlapján:
Bolyki László - Milyen zenét szeret Isten?
A könyv címe elsőre elég mellbevágó... de ha beleolvasunk, a könyv tartalma meggyőz mindenről, amit a dicsőítésről tudni kell! Fantasztikus könyv, mintha egyszerre 4-5 könyvet olvasna az ember: zenetörténet, elmélet és gyakorlat, a keresztény zene kialakulása, a történelem tanulságai, evangélium és kultúra.. stb.
E könyv a zene és a kereszténység hagyományosan feszültségektől terhelt kapcsolatát vizsgálja, a "valamikor" és a "ma" szakrális zenéjének tükrében. Hihetetlen izgalmas és érdekes anekdoták és apró történetek színesítik a könyv tartalmát. Néha a hasunkat fogjuk a nevetéstől, s néha könny szalad a szemünkbe, hogy mi keresztények mi mindenen tudnunk vitatkozni!
A szerző szándéka, hogy a zene a dicséret és magasztalás eszköze, és ne a feszültségek állandó forrása legyen a keresztény egyházak és gyülekezetek életében.

Református Félóra - 2005. november 30. (Rádió interjú)

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat! Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Olvasni jó - hallottuk sokszor, és talán mondjuk is. Ez sajnos olyan szólamok közé tartozik, amiket sokszor magunk sem így élünk meg. Sajnos kevés időt tudunk eltölteni egy-egy könyv mellett. Pedig olvasni valóban valami egészen más érzés, mint hallani vagy látni valamit. Itt megemésztetlenül szivárog belénk egy-egy történet. Van olyan ismerősünk, aki régen elolvasta Jókai összesét, ma már nincs türelme olvasni, csak a tévé előtt ül. Gyermekeinken is azt tapasztalom, hogy a film szabályosan elvarázsolja őket. Nem megdolgoztatja kis fejüket, hanem szinte átváltoztatja. Mi ezért kitettük a tévét a lakásból. Az olvasás terén azonban sok a restanciánk. Olvasni tényleg jó. Azért is várom az ünnepeket, mert talán lesz rá idő. Hogy mit olvassunk, ahhoz pedig szeretnénk ma néhány ötlettel szolgálni. A következő pénteken és szombaton, azaz december 2-án és 3-án lesz Budapesten, a Lónyai Utcai Gimnáziumban a keresztyén könyvvásár. Erre számos kiadó elviszi könyveit. Többek között az e műsorban elhangzott áhítatok új kötete is megvásárolható lesz majd, Rádióhájban 2 címmel. Először egy olyan könyv szerzőjével beszélgetek, akinek a könyve sajnos még erre a vásárra nem készül el. Bolyki László kötetének címe: Milyen zenét szeret Isten? Ő egy olyan énekegyüttes tagja, melyben négy édestestvér énekel. Először a Bolyki Brothers alakulásáról faggattam.

Bolyki László: Nem mondanám, hogy ezt kitaláltuk. Mivel mi egy nagy családból származunk - csak anyai ágon több, mint negyven unokatestvérem van - rendszeresen szervezünk családi találkozókat, mert egyébként lehetetlen volna mindenkit meglátogatni, és ezeken a találkozókon a négy testvéremmel rendszeresen énekelgettünk. Családtagjaink mindig bátorítottak minket, nagyon tetszett nekik. Egy idő után egyetemi istentiszteleteken, majd egyre nagyobb színpadokon találtuk magunkat, nagyszámú hallgatóközönséggel, mire elkezdtünk azon gondolkodni, hogy ezt érdemes lenne komolyabban venni. Mi csak a saját örömünkre kezdtünk el énekelni, nem gondoltuk komolyan. Egyszer csak a Zeneakadémia színpadán találtuk magunkat, és onnantól kezdtünk el igazán dolgozni rajta, és egyre több időt töltünk el ezzel.

Fekete Ágnes: Honnan jött az ötlet, hogy könyvet kellene írni?

Bolyki László: Pár évvel ezelőtt keresztény fiatalok megkértek, hogy tartsak előadást a zenéről különböző egyetemeken, és megdöbbentett az érdeklődés mértéke. Attól függetlenül, hogy milyen felekezet szervezte ezeket az előadásokat.

Fekete Ágnes: Mi az, ami izgatja őket?

Bolyki László: A zene olyan mélységes élménye mindenkinek, és sok kibeszélhetetlen dolog van benne. Rengeteg helyre elmentem előadást tartani ezzel a címmel: Milyen zenét szeret Isten? Ez elég provokatív cím, és egyre többen kérték, hogy adjak jegyzetet az előadásról, valamilyen írásos anyagot. Magától jött létre egy terjedelmes anyag, amiről azt gondoltam, hogy érdemes könyv formájába rendezni.

Fekete Ágnes: Furcsa ez a kérdés: milyen zenét szeret Isten? Eszembe jut Barth Károly egy mondása, mely szerint az angyalok az égben Bachot hallgatnak, de amikor oldalra néznek, akkor Mozartot. Hogy lehet elmondani, hogy mit szeret Isten, honnan tudhatjuk mi azt?

Bolyki László: Egyébként lehet, hogy tényleg Bachot hallgatnak, erre én is hajlok, bár az oldalra tekintő angyalok számára lenne egy-két ötletem. A viccet félretéve, ez a kérdés azt fogalmazza meg, ami nagy feszültséget okozott a különféle felekezetekben: a zenét, mint témát. Ez nem egy intellektuális agytorna, hanem sokszor igazi harc megkeseredett emberekkel, eufórikus emberekkel, homlokukat ráncoló lelkipásztorokkal. A kérdés, hogy minek a mentén lehetne ezt a sok indulatot kibeszélni? Úgy vettem észre, hogy ennek nincs komoly teológiája, ezért adtam ennyire szubjektív címet a könyvnek. Ha a Szentírást vizsgáljuk, akkor megláthatjuk, hogy a zene nem pusztán esztétikum.

Fekete Ágnes: Én úgy érzem, hogy egy kultúrsokk van a háttérben, tehát az egyháznak van konzerváló ereje, fontos, régi értékeket őriz, ugyanakkor ránk zuhant az amerikai kulturális tartalmat hordozó egyházi tudat, ami teljesen másfajta zenét, kultúrát hoz be, és sokszor fordítás nélkül jelentkezik az egyházban.

Bolyki László: Igen. Nagyon kicsi lett a világ, ha valahol írnak egy éneket és egy konferencián eljátsszák, akkor előfordulhat, hogy a dal születése után két héttel ott van Brassótól kezdve Tokióig több evangéliumi gyülekezetben. A könyvben külön foglalkozom a minőség és elhivatottság témájával. Szép számban produkálnak keresztény giccseket, hívő gagyit, mert az elhivatottság a meghatározó, a minőség kevésbé. Ebben van is valami egyébként: nem lehet keresztény sznobizmussal hozzáállni ezekhez. Isten sokszor nem a legtehetségesebbeket, a legjobbakat bízza meg azzal, hogy a munkáját véghezvigyék. Az ő terve, hogy az Ő munkája, és ne az ember nagysága ábrázolódjék ki. Tényleg zavarba ejtő a sokszínűség. A kezdetektől fogva az első profi zenésztől, Jubáltól, aki meg van említve a Genezis elején, a zenének óriási jelentősége van. Valós élményekből táplálkozik, imádattá lesz, az élmény hatására, mint valami gejzír, feltör. Ezt nevezem új éneknek, új élményekből táplálkozó éneknek. Mózes nem énekelheti Anna énekét, és Mária nem énekelheti Zakariás énekét. Ő élte át.

Fekete Ágnes: Ezek az énekek szövegek.

Bolyki László: Így van, de nem csak szövegek, hanem fantasztikus hangszer- arzenálok. Semmiképp nem lehet állítani, hogy ezt most reprodukálni tudnánk, ugyanakkor a lelkületét pontosan értjük.

Fekete Ágnes: Ebből úgy tűnik, hogy a hangszerek dallamisága korhoz kötöttebb, mint a szövege.

Bolyki László: Így van. Dávid egy zsoltára azért olyan élő, mert örökkévaló tartalmat hordoz. Az ember szíve nem változik, Isten nem változik, a hangszerek, a dallamok, a ritmusok változnak, méghozzá elképesztő tempóban.

Fekete Ágnes: Az egyházi zenében van valami örök. Mindig vannak fix és maradandó momentumok. Egyet említek: az énekelve beszélés.

Bolyki László: A gregoriánt a tridenti zsinat vette elő, a barbár, felesleges cicomáktól való megtisztításra kérték fel az akkori főzenészeket. A tudósok nem győznek utána kutatni, hogy az eredeti változatokat kapjuk meg. Az tény és való, hogy van a zenének egy olyan ősrégi rétege, melyet énekbeszédnek hívunk. "Halld meg Izrael!" Mózes feláll, és mond valamit, de hány embernek mondja azt! Ki kellett eresztenie a hangját, hogy meghallják. A leghangosabban énekelve lehetett beszélni. A gregorián, amikor elnyerte a lejegyzési formáját a 11. század körül Guido mester kezei alatt, rögzült. A gregorián olyan ősi erővel rendelkezik, amit az ember megérez, ha hallgatja. Nagyon nagy utat járt be.

Zene

Bolyki László: Én is úgy gondolom, hogy a zenével való kapcsolatunk radikálisan megváltozott. A francia forradalom volt az első olyan egyetemes kísérlet, ami a zenét megpróbálta különböző ideológiák szolgájává tenni. Nem az utolsó ilyen próbálkozás volt. A zene feladata innentől, hogy szép legyen. Érzéssé degradálták, pedig nem biztos, hogy elsősorban szépnek kell lennie a zenének. Elsősorban igaznak kell lennie. A zene velünk együtt kell, hogy változzon. Olyan, mint a nyelv. Például a magyar nyelv tükrözi az ember gondolatiságát, lelkivilágát, de nem pusztán az a feladata, hogy szórakoztasson minket.

Fekete Ágnes: Tényleg a fogyasztási ideológia kihasználója a zene. Egy állandó morajlás, dübörgés, el is veszi az ember eszét néha. Itt jön a gondolat, hogy ha én bemegyek a templomba, akkor nem ezt szeretném hallani. Van egy másik vélemény, amely szerint pont ezen a nyelven kell megszólítani az embereket.

Bolyki László: Én azt hiszem, hogy mind a kettőnek van igazsága, ezt azzal szeretném érzékeltetni, hogy miért van bajban a zene. Nem csak a könnyűzene van bajban, hanem a komolyzene is nagy bajban van. Azért, mert a zene akkor jó, ha azon a nyelven szól, amin az ember beszél. Beszélhetek én a 16. századi magyar nyelven, mondván, hogy ez mennyivel szebb, de mennyivel leszek érthetőbb!- Mert öt évvel ezelőtt a bika csak egy állatot jelentett, most jelenti az akkumulátor feltöltőjét is. Lehet, hogy valaki fanyalog, miért mondunk ilyet, de Bartóktól is ezt kérdezték: "Miért ír ilyen vonósnégyest? Ez csúnya." Mire Bartók így felelt: "Nézzék, tombol a háború, milyen zenét írjak, szépet? Andalítsam el a kedves közönséget?" Ez egy dilemma. A mai zene tükrözi a mai világot: igénytelen, tömegcikk, gátlástalanul piacorientált, amilyen a mai ember, a mai társadalom. Mit tegyünk? A komolyzenei koncertrepertoár 2 évszázad zenéjét öleli fel. Azt szépnek tartjuk. Ha ma Mozart részt venne egy koncerten, amelyen az A-dúr szimfóniát játsszuk, akkor megdöbbenne: mi ez a csönd, ez a hullaszag??? Nem tetszik? Mozart idejében az emberek uzsonnázgattak, és Mozart meg is viccelte a közönséget, halkan kezdte játszani a kis A-dúr szimfóniát, hogy a közönség ne vegye észre, hogy elkezdte a koncertet. A zene örök jelenben élt, nekik nem jutott eszükbe egy korábbi darabot játszani.

Fekete Ágnes: A romantika hozta ezt be.

Bolyki László: Amikor Mendelssohn műsorra tűzte Bach egy művét, és nem templomban adták elő, az egy nagyon fontos pillanat volt. Nem úgy gondolták, mint a mai zeneszerzők. A mai zene azért rossz, mert kifejezi a mai világot, de mivel a közönség nem bírja elviselni a mai világot, belemenekül a múltba. Felelős a zeneszerző is, akinek már derogál egy olyan művet írni, ami egyáltalán hallgatható. Igyekszik is az utókornak írni, mert ő zseni. A másik oldalon a közönség is felelős, mert nem hajlandó szembenézni azzal, amiben él. Ezért mondom, hogy mind a kettőnek igaza van.

Fekete Ágnes: Nem lehet mindenkinek igaza egyszerre.

Bolyki László: Ezt a helyzetet ahhoz hasonlítanám, amikor Jézus azt mondta, hogy "Én vagyok az igazság". Ez egy sokoldalú kérdés. A zenének is úgy kell alakulnia, mint egy nyelvnek. Az igehirdetés milyen nyelven hangozzék el? Ha tele van szlenggel a közérthetőség kedvéért, akkor az furcsa lesz, nem lesz méltó az üzenet súlyához. Ha a nem revideált Károli-fordítás nyelvén próbálnánk az üzenetet megfogalmazni, akkor az igehirdetés hallgatója múzeumban érezné magát. Kell ebben egyensúlyt találni, elszakadhatunk a saját közegünktől. Ha a zenéről van szó, akkor azt kell nagyon világosan látnunk, hogy mi az, ami abból örökérvényű és mi, ami kulturális, aminek újra és újra meg kell újulnia.

forrás: tebennedbiztunk.hu

Kritika a karmel.hu oldalon
„Csak a legnagyobb elismeréssel szólva ajánlhatom mindenki figyelmébe Bolyki László: Milyen zenét szeret Isten? című könyvét. Ilyen könyvet magyar szerzőtől szerintem még sosem olvashattunk. Zenetörténet,igeismeret, emberismeret, humor felső fokon. „Bűn” kihagyni. Viszonylag kevés példányban jelent meg, ráadásul magánkiadásban,ezért igyekezzünk a … könyvesboltokba, hogy még kapjunk belőle.
„Valamikor a muzsika egyszerű volt, szerény és tiszteletreméltó, ma cicomás lett és zűrzavaros, méltóságát és értékét veszített, gyalázatos iparrá süllyedt.” Sokszor hallunk ehhez hasonló mondatokat korunk magasan képzett egyházzenészeitől vagy hivatásos kultúrkesergőktől. Első megérzésünk az egyetértés. Másodjára azonban már gyanút fogunk: biztosan ez a helyzet? Mégis meghökkenünk, ha megtudjuk, kié az idézet: Boethius, a két korszak határán álló filozófus panaszkodott ezekkel a szavakkal. Mégpedig a VI. század elején, a gregorián zene virágkorában.

Ajánló a martinus.hu oldalról
Bolyki László hiánypótló könyve, a Milyen zenét szeret Isten? ezzel az erős felütéssel indul, és a továbbiakban sem ereszt. A Bolyki Brothersszel gospelt, rockot és jazzt, a Budapesti Fesztiválzenekarral és az Erkel Ferenc Kamarazenekarral klasszikus zenét, saját közösségében pedig protestáns énekeket játszó szerző mindennapi valóságként élte meg világi és egyházi zene sokféleségét és szétszabdaltságát. Kötetében egyszerre gondolkodtat el esztétikai ítéleteink kulturális gyökereiről, egyházunk zenei hagyományairól, Európa zenetörténetének fordulatairól, ám az élvezetes stílusú, humoros hasonlatokkal tűzdelt keresésen újra és újra átszűrődik az igazi kérdés: milyen zenét szeret Isten? Szerzőnk nem ígéri, hogy válaszol, ám nem is futamodik meg: a Szentírás alapján megpróbál igaz képet festeni arról, milyen lelkülettel dicsérték az Urat zsidók és keresztények, s mit szűrhetünk le ebből mi itt, a XXI. században.
Bolyki László nehezen besorolható műfajú, ám letehetetlen könyvében végül rálel a titok nyitjára, ám ezt most nem árulom el. Csak annyit: megéri az utazás, melyből rengeteget tanulhatunk, lelki és szellemi értelemben egyaránt.

Kritika a Szolgatárs című baptista lelkészi szakfolyóiratban
“…A cikk szerzője idézi Rick Warent, aki szerint „nincs keresztyén zene” csak keresztyén szöveg. Ezt én is egyoldalú állításnak tartom, de ugyanolyan egyoldalúnak találom azt is, amikor bizonyos stílusokra ráaggatják a keresztyén vagy nem keresztyén jelzőt. Ezzel a témakörrel foglalkozik a nemrég megjelent „Milyen zenét szeret Isten?” c. könyv Bolyki László tollából. Bátran ajánlom mindenkinek, véleményem szerint stíluskérdésekben, általános és egyház-zenetörténeti áttekintésben a legjobb, leghitelesebb könyv, amit valaha is volt alkalmam kezembe venni keresztyén szerzőtől. Az íróját személyesen ismerem a Fesztiválzenekarnál eltöltött éveimből. Mind az általános zenei felkészültségét, hangszeres tudását, a klasszikus és popzenében való jártasságát nagyra értékelem (aktív brácsás a világ egyik legjobb szimfonikus zenekarában, a Fesztiválzenekarban, és tagja a világhírű a capella „Bolyki Brothers” együttesnek). Nem utolsó sorban úgy ismeretem meg őt, mint komoly, elkötelezett hívő embert. Tőle tudom, hogy a könyv megírásának egyik oka azok a keresztyén körökben elterjedt „lelki zenével” foglalkozó írások voltak, amelyek mind szakmailag, mind tartalmilag súlyos hiányosságokkal, sokszor ismerethiányból fakadó, nem szándékos, de mégis valótlan állításokkal, okfejtésekkel és következtetésekkel telítettek. Igazán nem találok érdemleges hozzáfűzni valót a könyvhöz, csak annyit, hogy azt kívánom, olvassák el minél többen.”
Vass András, a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere, és a Budapesti Fesztiválzenekar betanító karmestere

Kedvelj bennünket