Már megrendelhető!

 IMG 1418Kedves Barátaim!

  Nagyon köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek a könyvbemutatóra, ami fantasztikusan sikerült. Nemsokára látható lesz az egész esemény a YouTube-on, így azok is megnézhetik a Bolyki Bros dalokat és a beszélgetést, akik nem tudtak eljönni a Lurdyba. Ahogy megjelenik a felvétel, kiteszem ide a linket, hogy ne kelljen keresgélni! A Pedig mi azt hittük című könyvem (a többivel együtt) már kapható a nagyobb keresztény könyvesboltokban Budapesten, és folyamatosan rendelik a vidéki boltok is. Igaz, a Milyen zenét szeret Isten? című könyvem nagyon a végét járja, már ami a példányszámot illeti, így az csak korlátozott számban kapható. Szeretném, ha mihamarabb megújult külsővel jelenhetne meg a következő kiadása.

  Az új könyvemhez nem csak boltokban és postai úton megrendelve lehet hozzájutni, hanem személyesen is országjáró körútra indulok. Ezen a hétvégén Kaposváron leszek, a következőn pedig Soltvadkertre vagyok hivatalos. Hamarosan a részletekkel is jelentkezem. A könyvek megrendelhetőek a képen látható címen is, ezen az úton személyre szóló dedikációt is kérhettek! Nemsokára médiamegjelenésekről is hírt adok majd, jelenleg a Karc FM-mel és a Baptista Rádióval beszéltünk meg interjúkat. Remélem, sokak számára áldássá lesz a Pedig mi azt hittük című kötetem is.

És akkor a mail-cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , de Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. is lehet e-mailt írni.

 

 

Facebook hozzászólás

Kedvelj bennünket